Mint a felnőttek

2018. december 3
„Mint a felnőttek úgy játszanak a gyerekek” Így kezdte első mondatát Szabó László szakosztályvezető a Városgazda Utánpótlás Akadémia U15 és U13 futsalosairól. Nagy lelkesedéssel vártuk a fordulót, hiszen ismét rangadónak néztünk elébe. A Dunakeszi Kinizsi és a Városgazda Utánpótlás ... Tovább

Éremeső Székesfehérváron

2018. december 3
Büszkék vagyunk arra, hogy a már-már szokásosnak mondható úszósikerek mellett beszámolhatunk a 100%-ban nálunk nevelkedett úszók fantasztikus eredményeiről. Cirka 2,5 év alatt juttatták el szakembereink az első siklásoktól egészen a korosztályos országos versenyekig a gyerekeket. Csapatunk új ... Tovább

Baján harcoltunk

2018. november 28
 A Városgazda Utánpótlás Akadémia küzdősportosai Fight Night VI. Thai-box gálán vettek részt Baján. 5 harcosunk lépett ringbe a rendezvényen, közülük Szerján Attila címmérkőzést vívott. A "bemelegítő" mérkőzések jó alapul szolgálhatnak a budapesti magyar bajnokihoz. Az első meccset a ... Tovább

Tisztes helytállás a BVSC ellen

2018. november 27
Vízilabdásaink hétről hétre bizonyítják, hogy helyük van a medencében. Barak Richárd a szakosztályvezetői pozíció betöltése után egy új csapatot épít, épített. A legfontosabb dolog egy újjászülető társaságnál a motiváció, a rend és a fegyelem. A gyerekeink csillogó szemekkel figyelik ... Tovább

Felavattuk a jégpályát

2018. november 27
A Városgazda Utánpótlás Akadémia megtartotta idei első jégkorong tornáját a Jégteraszon. A szövetség által is jóváhagyott meghívásos összecsapásra Akadémiánkon kívül 3 csapat MAC, a KSI, és a MKH (Magyar Kanadai Hokicsapat) csapatai érkeztek. Az U10 C csoportos tornát kétszer 12 perces körmér... Tovább

Bevetésen az új generáció

2018. november 22
A Városgazda Utánpótlás Akadémia úszói új versenyző csapattal bővültek. A hétvégén rajthoz álló sportolók, már 100%-ig a saját oktatásból kikerült versenyzők, amire már most nagyon büszkék vagyunk. Jó érzésünket tovább fokozza, hogy a már rutinosnak számító gyerekek között az újpncok ... Tovább

Vérünket az érmekért

2018. november 20
A Városgazda Utánpótlás Akadémia ökölvívóinak igencsak besűrűsödött a szezon. A múlt héten Magda Liliánának és Géri Tamásnak, míg most Mikula Józsefnek és Strenner Marcellnek szurkolhattunk. Az ifjú titánok az Észak-Magyarországi Ökölvívó Régió II. ÖKÖLVÍVÓ EGER – KUPÁN harcolt... Tovább

Megnyitott a Jégterasz Pestszentlőrinc-Pestszentimrén

2018. november 20
2018. november 12-től 2019. március 10-ig a régi Piac téren kedvezményes árakkal, korcsolyabérlési lehetőséggel várjuk a korcsolyázni vágyókat! Nyitvatartás: hétfő, szerda, péntek: 19.00-21.00 kedd, csütörtök: 15.00-21.00 szombat, vasárnap: 10.00-14.00; 15.00-21.00 Ünnepi nyitvata... Tovább

Szezonnyi gól egyetlen mérkőzésen

2018. november 19
A Városgazda Utánpótlás Akadémia U16-os csapata hasít a bajnokságban, mint a kanadai favágó fejszéje az erdőben. Már mondhatjuk, hogy mióta csapatunk elkapta a fonalat az ellenfelek valójában kapusedzésre járnak hozzánk. Legutóbb csak a Kelen SC csapata tudott játékba szállni velünk. Most viszont ... Tovább

Óriási diadal

2018. november 19
A Városgazda Utánpótlás Akadémia felnőtt csapata a legnagyobb győzelmét aratta a hétvégén. A felnőtteknek úgy kellett a 3 pont, mint egy csepp víz a sivatagban. De nagyon jól játszottunk és sikerült 4 gólt is szereznünk idegenben. Magabiztosan kezdte a Városgazda a találkozót. Bár a kezdeti ... Tovább

Hamarosan nyílik a Jégterasz

2018. november 14
Tovább

Döntetlennel zártuk az őszi szezont

2018. november 13
A tavalyi eredményhez méltóan csodálatosan kezdték fiaink a 2018/19-es futsal szezont. Sajnos meglovagoltunk októberben egy komolyabb hullámvölgyet így az FTC Futsal átvette a vezetést a bajnokságban. Számunkra az első vagy a 3. hely volt a tét. Enerváltan kezdte a találkozót a Fradi, így a két ... Tovább