Nem segített a hazai pálya sem

A Városgazda Utánpótlás Akadémia felnőtt labdarúgói először játszhattak a Vilmos Endre sportcentrum újonnan átadott pályáján. Ellenfelünk a középmezőnyt erősítő Inter CDF SE csapata volt, akiknél csupán a kapus volt az egyedüli magyar játékos.

Képernyőfotó 2018-11-12 - 21.33.41 Képernyőfotó 2018-11-12 - 21.34.04

Érdekes egy mérkőzés volt az biztos. Tördelte a játékot az ellenfél és csapatunk jól láthatóan inkább túlélni és befejezni szerette volna a találkozót mintsem játszani. Sajnos az ellenfél híres a szabálytalan játékáról. A mérkőzés alaphangulatát erősen befolyásolta az is, hogy a játékvezetők sokszor ellentmondásosan hoztak döntéseket. Szép látvány, amikor bíró és partjelző más-más irányba mutat a bedobásnál. Volt szerencsénk ezt ismétlésben is megtekinteni. Természetesen ezt szóvá is tették a játékosok, így sárga lappal jutalmazták a segítőkészséget. A játékvezetéstől függetlenül megérdemelten nyert az ellenfél, hiszen csapatunk nem tudott mit kezdeni a kellemetlen szituációkkal és a fizikai fölénnyel. Fociztunk volna legszívesebben, de azt nem lehetett. Minden játékosunk hálás az égnek, hogy sérülés nem történt. Fiaink ezzel a vereséggel karnyújtásnyira kerültek a kiesőhelyen álló Lurkó SE csapatához. A következő mérkőzéseken lesz esélyünk elrugaszkodni a tabella aljáról.

Képernyőfotó 2018-11-12 - 21.38.32 Képernyőfotó 2018-11-12 - 19.06.31