Rázós kanyarokban is jól teljesítünk

A Városgazda Utánpótlás Akadémia futsalosai lassan az országos döntőkhöz közelítenek. Ennek egyik igen jelentős jele az, hogy egyre inkább technikásabb és megfelelő erőnléttel rendelkező csapatokkal találjuk szembe magunkat. Ez elmúlt hétvégék megszámlálhatatlan mennyiségű góljai után, most minőségi találkozókon kell megküzdeni a győzelemért.

Képernyőfotó 2019-01-22 - 10.21.36
U17-es csapatunk a felsőház első fordulójában ismét győzelemnek örülhetett. Az első félidőben a megszokotthoz képest sovány volt az 1:0-ás vezetés, de a végére a sima 4:0 egy remek eredmény.

„Látszik, hogy érkezünk a vége felé a bajnokságnak, hiszen egyre jobb ellenfelekkel találkozhatunk. Ellenfelünk a Diósd ellen már igencsak megküzdöttünk a találatokért. Ellenfelünk végig bírta erővel a találkozót és remekül védekeztek. Fiaink viszont nehezített körülmények között is sikeresen végrehajtották az edzéseken tanult formációkat, gyakorlatokat, aminek külön nagyon örülünk.” – Szabó László szakosztályvezető

Képernyőfotó 2019-01-22 - 10.31.43

U11-es korosztályunk meglehetősen nehéz napot tudhatott magának. A reggeltől estig nyúló tornán három csapattal kellett megküzdenie a gyerekeknek. Az első találkozó tökéletes volt bemelegítésnek. Az ASI DSE csapatát 3 góllal ajándékoztunk meg. A Cső Montage ellen már igen csak meg kellett szenvedni a győzelemért. A vérszegény 1:0 első félidei vezetés kibírta a találkozó végéig. A Kispest ellen már felszívták magukat a gyerekek és a találkozó első gólját az a Gávris Gabriella szerezte, aki a lányok között első labdarúgóként csatlakozott párhuzamosan a futsal képzésbe, versenyzésbe. Csapatunk 4:1-re győzte le a Kispestet.

Képernyőfotó 2019-01-22 - 10.48.55Képernyőfotó 2019-01-22 - 10.49.04Képernyőfotó 2019-01-22 - 10.49.26

„Az eredmények alapján simának tűnő lenne a torna, de nagyon nehéz napon vagyunk túl. Sajnos sok idő telt el egy-egy mérkőzés között és nagyon elfáradtunk. A Kispest és a Cső Montage elleni találkozó igazán embert próbáló volt. Külön ki szeretném emelni Gávris Gabriellát, aki mindvégig remek teljesítményt nyújtott a nap folyamán és gólt is szerzett. Ő az egyik gyerek, aki által megvalósult az Akadémia indulásakor Kiss László szakosztályi igazgató által megfogalmazott „Négy évszakos labdarúgás” projekt.” – Szabó László szakosztályvezető82BA0AD0-B6D8-4451-A298-07EEC6B0B6DEKépernyőfotó 2019-01-22 - 10.54.14
U20-as csapatunk két igen szoros végeredményű találkozót játszott a hétvégén. Szombaton az UFC Gyömrő csapata ellen szálltunk harcba az Üllő Városi Sportcsarnokban. Szerencsére már a mérkőzés elején két gólos vezetéshez jutottunk. A második félidő végére elfáradtak fiaink, de az addig felhalmozott gólmennyiség bőven elég volt a szép győzelemhez.

Képernyőfotó 2019-01-22 - 10.55.01
Vasárnap a Szent Pál Akadémia ellen már igazán meg kellett izzadni a 3 pontért. A 3:3-mas első félidő után Kádár Dani 31. percben 4:4-re egyenlített, majd egy percre rá Papp Dávid megszerezte a vezetést csapatunknak, amit meg is tartottunk a lefújásig.