Sikeresen zárult a Budapest Kupa

A Városgazda Utánpótlás Akadémia úszói az egyhetes edzőtábor után nekivágtak a Budapest Kupa utolsó fordulójának a Tüskecsarnok Uszodában. Ismét mindenki kiválóan úszott és javította az egyéni idejét. Külön öröm számunkra, hogy két versenyzőnk kupagyőztes lett.

Akadémiánk saját nevelésű úszói újabb szinteken mutatkoztak be a Budapest Kupán. Laikusok számára nem ismert mechanizmus, hogy a gyors és a hátúszással kezdik a tanulást a gyerekek. A régi rendszerhez, ahol mellel kezdődött az úszástanulás a szakembereknek egy nagyon fontos változtatási indoka volt. „Ha a gyerek úgy tanulja meg az úszást, hogy elöl vesz levegőt, akkor sokkal nehezebb a gyorsúszás légvételéhez szoktatni”. Így egy újabb szintet jelent, ha gyors, vegyes, illetve a már erőteljes testi erőt kívánó pillangóúszásban is versenyeznek a gyerekek. Idén a Budapest kupán két versenyzőnk Csongrádi Gergő és Járomi Benjámin örülhetnek a győzelemnek. A versenyzők december 29-én ünnepélyes keretek között vehetik át díjaikat.  Az Akadémia versenyzői voltak: Tóth Noémi 2007, Horváth Maja 2007, Sipos Petra 2006, Füri Zalán 2007, Novákovics Nelli 2006, Ispán Szilárd 2006, Izzo Péter 2006, Csősz Csenge 2007

„Büszkeséggel tölt el, hogy fiatal, sajátnevelésű versenyzőink lassan felzárkóznak rutinosabb társaik mellé. Eljutottak a gyerekek odáig, hogy már nem csak gyorson és háton tudják megmérettetni magukat a versenyeken. A rengetek munka eredményeként szinte minden sportolónk rajthoz tud állni mellen és pillangón is. Ami külön öröm, hogy sokan már vegyesen is próbálgatják magukat. Mivel a versenyzőket sokáig vegyes úszásra készítjük, így elérkezett szakosztályunk egy következő szintre. Ez nem azt jelenti, hogy hátra dőlhetünk. Az igazi megpróbáltatások most következnek. Tudják a gyerekek a 4 úszásnemet plusz a vegyest. Megértek arra, hogy felnőttesebb edzéseket tartsunk nekik. Ez komolyabb fizikai terhelést jelent amellett, hogy a technkai oktatásra is hatalmas hangsúlyt fektetünk.” – Pasku Balázs edző