A felsőházban is elindultunk

A Városgazda Utánpótlás Akadémia ifjú futsalosai megkezdték menetelésüket a felsőházban is. Az egyre erősödő mezőny ellenére csapataink tisztességesen helyt álltak. Felnőtt futsalosaink megtartották a reményt a rájátszásért való küzdelemre. A mozgalmas hétvégén akár a Fair Play aranyszobrát is felállíthatták volna a mi Vilinknek, azaz Ács Gábornak.

„U11-ben is elindult a  felsőházi rájátszás. Egy mérkőzést játszottunk, mert sajnálatos módon nem rendezték meg a második mérkőzésünket. A La Escuela elleni magabiztos 2:0 valójában hízelgő az ellenfélre nézve. Ács Gábor igazán sportszerű volt, hiszen egy megadott gólunkat visszavonatta a sporttársal, mert ő érvénytelennek látta.” – Szabó László szakosztályvezető

 


„Extra jó csapatok vannak már az U15-sök felsőházi rájátszásában. Minden mérkőzés egyenlő erők összecsapása minimális különbségekkel. Sajnos a Supe megérdemelten nyert az első mérkőzésen. Ezúton is nagyon  gratulálok nekik. Most játékosaink nem tartották be a kéréseimet és meg lett a böjtje. Sok kihagyott helyzetünk volt és lehetett volna szorosabb is a végeredmény, de a győzelem messze volt. Második mérkőzésünket egy szép győzelemmel tudtuk befejezni a Cső Montage ellen.” – Szabó László szakosztályvezető

„Felnőtt csapatunk a Máltai SE ellen játszott a hétvégén. Ismét nagy örömömre szolgál, hogy két ifjú nevelésünk Pásztor Benedek és Duffek Ákos ismét fantasztikusan szerepelt. Ezzel a magabiztos győzelemmel megtartottuk a reményt a rájátszáshoz.” – Szabó László szakosztályvezető