Feladat teljesítve

A Városgazda Utánpótlás Akadémia labdarúgói a hétvégi fordulót is kitűnően teljesítették. A Szabó Ernő vezette U14 és az U15-ös csapatnak meg kellett harcolni a pozícióért a tabellán. Mindkét csapatunk nyert, így teljesítették a feladatot.  Vasárnap az idegenben játszó U16 hátrányból fordított, majd óriási meneteléssel győzni is tudott.

 

Fontos mérkőzés előtt ált az U14-es csapatunk. Legalább a döntetlenre volt szüksége a srácoknak, hiszen vereség esetén pontegyenlőség alakult volna ki a két csapat között. Ezzel a gondolattal mentek fiaink a pályára és a 8. perctől kezdve ki sem engedték a kezeik közül a győzelmet. Sima 6:1-es végeredményt könyvelhettünk el. Még mindig a tabella élén állunk ugyan, de mérkőzéshátrányban van az eddigi egyetlen csapat, aki megvert minket, szóval a tabella állása nem reális.

U15-ös csapatunk bírókat is megszédítő gólgazdag mérkőzést játszott. Csapatunknak hasonló fontos feladata volt, mint az U14-nek bár itt a Puebla megelőzése volt a cél. Egy meglehetősen gólgazdag, öngólokkal megtűzdelt mérkőzésen mindez sikerült.

„A hétvégén mind két csapatom pályára lépet. Az U-14 péntek délután a Hidegkút SE csapatát fogadta, akik győzelem esetén pontszámba beérték volna csapatunkat. De ez nem történt meg, mert a srácok magabiztos jó játékkal fölényes hat egyes győzelmet aratva nyertek és ezzel továbbra is a tabella élén állnak. Az U-15 szombati mérkőzése a Csep-Gól pályán került megrendezésre a PUEBLA FS ellen. A két ponttal előttünk álló ellenfelünket sikerült meglepni és gyors kontráinknak köszönhetően már öt nullra és hét egyre is vezettünk. De a kor és fizikális különbség, amely ellenfelünk felé billent ezért szoros lett a végeredmény. De viszont összességében megérdemelt győzelmet arattunk sok kihagyott helyzettel és így megelőztük ellenfelünket a tabellán. Győzelmünkkel továbbra is veretlenek maradtunk a bajnokságban. A hétvégi teljesítményért jár a gratuláció a gyerekeknek. HAJRÁ VUA!” – Szabó Ernő edző

 

 

Vasárnap a Mátyásföldi LTC otthonába látogatott csapatunk, ahol ismét kissé tapogatózva kezdték a játékot, de a bekapott gól felébresztette a csapatunkat. 4 perccel a bekapott találat után Makó Mihály, majd később Négyesi Gergely is eredményes volt, így gólelőnyben vonultunk a szünetre. Nem hagytuk elkényelmesedni a játékot a második félidő elején. Ugyanis egy percen belül két gólt is szereztünk Négyesi, illetve Szulinszki által. Innentől kezdve Az edző bátran formálhatta a csapatot, így az összes csere pályára lépett, majd a 81. percben megszülető gól igazi kegyelemdöfés volt az MLTC-nek. Csapatunk jelenleg 7 ponttal a 4. helyen tartózkodik a tabellán. Következő ellenfelünk az Airnergy lesz idehaza.