Futsal eredmények 4. hét

Mindkét mérkőzését megnyerte az U11-es csapatunk és ezzel listavezető az „F” csoportban a második forduló után. Az első ellenfelünk az ÚFC csapata volt, akik ellen magabiztos kezdéssel bebiztosítottuk a győzelmet. A Csepel elleni találkozónk, viszont kiegyenlítettebb mérkőzést hozott. Bá meglehetősen korán szereztünk találatot mégis egált hozott az első félidő. Második játékrész egyetlen gólja hozzánk köthető, így pontokban hibátlanul hozta le csapatunk a hétvégét.

 

Nem volt egyszerű a hétvége az U13-as csapatunknak. Fiaink az első mérkőzésen legyalulták a BMC csapatát, de beletört a bicska az Airnergy-be és később az MFCB-be is. Az U13 jelenleg leszakadóban van az élbolytól. Kellett volna az Airnergy elleni bravúr.

U20-as csapatunk egy vereséggel kezdett a Cső-Montage ellen. Fiainknak jót tett a szünet , így rendezni tudták a soraikat, majd a Törökbálint ellen egy magabiztos 11:2-es győzelmet arattunk.

 

U17-es csapatunk szintén hibátlanul teljesített. Első ellenfelünk Alsónémedi volt, akitől csupán egy gólt kaptunk, de egy nyolcast vágtunk a kapujukba. Felsőpakony ellen szintén egy nagy különbséggel végződő 6:2-es győzelmet arattunk.