Gólzápor a bázisunkon

A Városgazda Utánpótlás Akadémia labdarúgó csapatai a második forduló csatáit a Vilmos Endre Sportcentrumban vívták meg a hétvégén. Több győzelem mellett egy döntetlen és egy vereség is született. Egy biztos, záporos és gólzáporos hétvégén vagyunk túl.

U17-es BLSZ-es csapatunk a Gerzzo-t fogadta hazai pályán. Nehéz helyzetben vannak az edzők a csapatösszeállítást illetően, hiszen két azonos korú keret is küzd két külön bajnokságban. Ennek ellenére szép játékkal, de sok kihagyott helyzettel egy döntetlent ért el a Városgazda, így az 5. helyről várjuk a 3. fordulót.

„Oda kell figyelnünk a 3 félidős szabályra. Nehéz volt így a csapatösszeállítása. Egy párharcokban agyonnyert meccset tudtunk döntetlenre hozni. Sajnos sok a kihagyott helyzet, de talán legközelebb sikerül értékesíteni őket.” – Szabó László edző

U19-es csapatunk az első fordulóban nagyarányú vereséget szenvedett. Fiatal csapat révén ez még semmit nem jelent. A Vilmos Endre Sportcentrumban viszont már-már összeszokott csapat képét mutatták a Gödöllő ellen, de egy sérülés erősen megtörte a csapat ritmusát.

„Nagyot léptünk előre a játékban. Vezettünk az első félidőben egy masszív ellenfél ellen. Sajnálatos módon Lengyel Ádám sérülése megtörte a csapatot és 10 perc alatt kaptunk három gólt. Előtte egyébként már összeszokott csapat kinézetét keltjük. Remélhetőleg a 3. fordulóban a Dabas ellen megszerezzük az első győzelmet. Lengyel Ádámnak a csapat nevében is kívánok sok erőt a műtéthez és mielőbb várjuk vissza a csapathoz.” – Szabó László edző

 

 

A Dabas után a Gödöllőt is rommá verte U17-es MLSZ-es csapatunk. A Városgazda éllovas csapata egy góllal többet, azaz 9 találatot mért az ellenfélre. Mit lehet még erről mondani? A srácok unták a gólörömöt, csak azért nem született több találat.

 

„Haza pályán sima 9:1-es győzelmet arattunk. Elkezdtük azt, amit megbeszéltünk és úgy érzem, hogy szépen haladunk a megálmodott cél felé.” – Szabó László edző