Heten, mint a gonoszok

A Városgazda Utánpótlás Akadémia küzdősportolói, mint az elmúlt években idén is ellátogattak Bajára a WFC Nyílt Országos Bajnokságra.

Nagyon fontos szerepet tölt be a Szakosztályunk életében Baja. Az elmúlt években mindig sikeres szerepléssel térhettünk haza, és ez az idén sincsen másképpen. Sportolóink kicsit lecserélődtek ugyan, így a rutinos rókák mellett idén újoncokat is köszönthettünk. Mesterünknek hála ők is éremmel a nyakukban térhettek haza.  Összesen 16 mérkőzésen 6 arany, 3 ezüst és 6 bronz érem született.

“Nagyon összeszedett volt a csapat és tetszettek a mérkőzések is. Büszke vagyok arra, hogy több olyan fight és volt, ahol bedobta a törölközőt ellenfelünk. Most kezdődött a szezon és a hétvégi eredmények fényében bizakodóan nézek az elkövetkezendő időszakra.” – Dudok Károly szakosztályvezető

Arany érem :

– Szerján Vera K-1 Light

– Piuk Fanni Muaythai és K-1 Light

– Herczku András K-1 Light

– Tóth Attila Mátyás Muaythai és K-1

Ezüst érem :

– Sándor Csaba K-1 Light és K-1

– Piuk Fanni K-1

Bronz érem :

– Szerján Vera K-1

– Szerján Attila Muaythai és K-1

– Zsikai Dominik Muaythai és K-1

– Sándor Csaba Muaythai