Járomi Benjámin az év úszója

A Városgaza Utánpótlás Akadémia ifjú tehetsége Járomi Benjámin rászolgált az elmúlt évben arra, hogy megkaphassa az Év úszójának járó vándorkupát. Horváth Zoltán szakosztályvezető kezdeményezte a díj bevezetését a szakosztálynál, ezzel is motiválva a fiatalokat a minőségibb munkavégzésre.

 

A kezdetek…

 

„Január 20-án részt vett Járomi Benjámin a Jövő Bajnokai program összrégiós felmérésén. Ez azt jelenti, hogy Beni korosztályos kerettagként számos a hétvégihez hasonló programon fog még részt venni, ahova egyikünk mindig kísérni fogja. Beni a felmérő jegyzőkönyve szerint korosztályában az ország 6. míg Pest megyében és Budapesten (Pest megye és Budapest összesen 3 régió) a 2. legjobb pillangó úszó.” – Pasku Balázs edző

 

Az első komoly rekord

 

“Kecskeméten jártunk Járomi Benjámin korosztályos válogatott úszónkkal. Wladár Sándor MUSZ elnök közbenjárásával indulhatott Beni 1500 méter gyorson. Korábbi idejét 50 másodperccel javította meg, ami a versenyen ezüst érmet jelentett. Eredményével jelenleg a MUSZ ranglistán a 2.” – Pasku Balázs

 

Cápabajnokság Debrecenben

 

„Beni az Ob-n két olyan bronzot is megszerzett amire egy évvel ezelőtt esélye sem volt. Egy éve remegett a döntőért és most a két legnehezebb számban 200m pille, 400m vegyes korát meghazudtolóan és éretten versenyzett.” – Bernhardt Károly vezetőedző

 

Budapest kupa 2. forduló:

 

Járomi Beni 200m pille 1.hely, 200m gyorson ezüstöt szerzett meg. Beni kapta a III-as korcsoport legeredményesebb fiú versenyzője kupát.” – Pasku Balázs edző

 

Budapest kupa 3. forduló:

 

Benjámin 800 méter gyorson szerezte meg a 2. helyet.

 

Rövidpályás OB:

 

Járomi Benjámin ezüstöt gyűjtött a hétvégén, hiszen 200 m gyorson és ugyanezen a távon pillangóúszásban is a második legjobb idővel ért célba.

 

Budapest Kupa győztes!

 

Idén a Budapest kupán két versenyzőnk Csongrádi Gergő és Járomi Benjámin örülhetnek a győzelemnek. A versenyzők november 29-én ünnepélyes keretek között vehették át díjaikat.