Nagyok között nagyot úsztak

A Városgazda Utánpótlás Akadémia úszói a FINA Úszó Világkupán vettek részt a hétvégén. Óriási élmény volt mindenkinek a fantasztikus közönség mellett európa, világ és Olimpia Bajnokok között úszni. Tavaly Berta Barbinak akadt lehetősége először Akadémiánk történetében, hogy világkupán ússzon, ám idén 6 társa is megúszta a szintidőt.

A Duna Aréna hangulata felejthetetlen. Megvolt a gyümölcse az egész éves feszített munkának és a sportolóink mellett szakembereink is bizonyítottak, hiszen egy év alatt meghétszereztük a világkupán résztvevő úszóink számát. Egyesek óriásit úsztak, viszont volt olyan eset is, amikor valakiket a kellőnél jobban megérintett a világszínvonalú közeg. Egy biztos! Büszkék vagyunk a csapatra és ez a verseny hatalmas lendületet jelenthet mindannyijuk számára a bajnokság kezdetén.

„Büszke vagyok mindenkire! Úszóinkra és a kollégákra egyaránt. Nagy szó, hogy Barbi tavalyi szereplése után idén többen is kvalifikálták magukat a versenyre. Kulcsár Zalán hatalmasat úszott, de nem mindenkiből hozta ki a legjobbat a verseny. Azért itt minden láb megremeg és ez természetes is. Gyerekként óriási élmény és egyben nehezen kezelhető tény, hogy egy medencében vagy a világ egyik legjobbjával. A lendületet kihasználva folytatjuk a készülést tovább. Most jön a Budapest Kupa 3. fordulója, majd egy edzőtábor Szentesen. Nem állunk meg.” – Horváth Zoltán szakosztályvezető

 

 

Sípos Maya – Járomi Benjamin – Csongrádi Gergő – Kulcsár Zalán – Sánta Georgina – Berta Barbara – Fias Fanni

Fotó: Ferencz Róbert